R2D2 LED display vezérlőmodul fejlesztés

Az R2D2 projekt részeként a szenzor panel kifejlesztését követően a roboton elhelyezett LED kijelzők és fények vezérlésén még nem dolgozott senki, így ennek az egységnek a kifejlesztését is én végeztem. A szenzor panelnél megismert kommunikációs protokollt kellett ebben az esetben is alkalmazni, így ezzel az előnnyel már hamarabb el tudtam készülni a munkával, mintha még akkor ismerkedtem volna a feltételekkel.

A robot több pontján is szükséges volt visszajelző fények, kijelzők, környezeti megvilágító lámpák alkalmazása. Ezek korszerűen és túlnyomó részben intelligens RGB LED diódákkal valósultak meg. Mivel az elektronikai rendszer modulokból áll össze és a robot minden egyes alsóbb szintű feladatának ellátásáért egy-egy modul gondoskodik, ezeket a különálló rendszereket egy felsőbb intelligencia irányítja, kérdezi le. A kommunikációra egy RS485 busz lett kialakítva, melyhez részletes kommunikációs specifikáció került kidolgozásra, így mindenki egymástól függetlenül tudott dolgozni a saját feladatán, csupán alkalmazkodni kellett ezen specifikációban leírtakhoz, melyek betartása garantálta azt, hogy az összekapcsoláskor minden egység hibátlanul tudjon dolgozni.

A LED vezérlő is erre a kommunikációs buszra csatlakozik és ezen keresztül kapja a kijelzéshez szükséges információt. Mivel ez alapvetően csak egy kimeneti egység, így visszafelé csupán nyugtázó üzeneteket szolgáltat, illetve képes még alapvető, leginkább fejlesztési, diagnosztikai célt szolgáló funkciók ellátására.

A vezérlő maximum 256 darab RGB LED adatát képes fogadni és betárolni. Jelen projektben ettől jóval kevesebb LED kezelése elegendő volt, de szempont volt a bővíthetőség, a memóriakezelés végett pedig valahol meg kellett állapítani egy felső határt.

A szenzor panel fejlesztéséhez hasonlóan ebben az esetben is készült egy prototípus hardver, melynek a fejlesztésnél és átadásnál volt jelentősége, majd az átadást követően ebből is elkészültek a végleges példányok.

A programot assembly nyelven írtam. Maga a hardver nem volt bonyolult, vezérléstechnikai szempontból a szoftvernek van nagy jelentősége.

A fejlesztés során a felsőbb vezérlő emulálására egy Arduino Mega panelen alakítottam ki megfelelő tesztkörnyezetet.

Time-lapse vezérlő első kiadás