motorhajtás

Minn Kota hajómotor vezérlő

Ezen kis fejlesztési projekt keretében két darab Minn Kota gyártmányú elektromos motor vezérlését oldottam meg a gyárinál jóval egyszerűbb és ergonomikusabb módon. A motorok egy evezőshajó kiegészítő meghajtásaként funkcionálnak, illetve az egyszerű meghajtáson túl manőverezési feladatokat is el kell látniuk, ami leginkább a kikötőben hasznos.

A gyártó a motorokat olyan vezérlési megoldással látta el, mely terepi viszonyok között aligha lett volna használható különösen, hogy egy kanyarodás kivitelezésére összehangolt működtetésre van szükség. Ez aligha kivitelezhető a gyakorlatban úgy, hogy a motorra szerelt szabályozóegységet manuálisan kell működtetni, illetve a motorok úgy helyezkednek el a hajótesten, hogy egyszerre lehetetlen mindkettőt egy időben kézzel elérni és szabályozni.

Az alap gondolat az volt, hogy valamilyen vezeték nélküli távirányítós megoldás lenne a legjobb, hiszen a két motor vezérlését egy távirányítóban egyesítve már meg lehet valósítani úgy, hogy a működtetésük kényelmes legyen, valamint további automata funkciókkal egyes manőverezési feladatokat félig, vagy teljesen automatizáltan is ki lehet vitelezni akár egyetlen gomb megnyomásával.